Skip to content

én

Török Szabolcs vagyok, az óvodában olló volt a jelem és nagyon féltem, hogy egyszer tényleg felrepülünk azzal az űrhajó alakú mászókával, amit heteken keresztül próbáltunk kiásni a játszótéren. Furcsa visszatekinteni arra, hogy mennyire félelmetes lehet a siker is, nemcsak a kudarc.

Na mindegy, igazából sosem tudom mit kellene írni az ilyen bemutatkozásokban, hiszen túlságosan nem hiszek az adatokban. Aki viszont egy kicsit mégis, annak néhány szó rólam:

1980-ban születtem, az eddigi 40 évemből 1-et töltöttem egy másik országban, Amerikában (az északi rész déli részén Észak-Karolinában). Erről az egy évről szól a podcastem második évada, melynek alcíme Dzsojlend volt és amely egy 8 részes minisorozat, ezt egészítette ki egy kétrészes különkiadás. Már kiskoromban is imádtam felvenni hangot, például Michael Dudikoffot az Amerikai Nindzsából, ahogy németül szinkronizálva beszél a tévében, vagy saját magunkat az egyik barátommal, ahogy egy nem létező úszóversenyt közvetítünk.

A gimnáziumban útjára indítottam egy iskolaújságot, amelynek semmilyen különösebb visszhangja nem volt, ezt később megismételtem a főiskolán is, ahová kommunikáció-angol nyelvtanár szakra jártam. Még a gimnáziumi évek alatt, a mérsékelt sikerű iskolaújsággal párhuzamosan volt egy rövid életű rádióműsorom is az akkori Fiksz rádión, ami a 98-as frekvencián osztozott a Civil rádióval. 2002-ben fél évig dolgoztam az akkori Satelit nevű kábeltévén gyakornokként. 2003-ban szintén rövid ideig vezettem egy műsort egy lánnyal az akkori Rádió extrém nevezetű képződményen. Ugyanebben az évben leadták két interjúmat a Szente László műsorvezetésével készült Szombat délelőtt című műsorban a Kossuth rádión.

A médiás próbálkozások mellett 2002-ben még úgy gondoltam, hogy PR/MARKETING/REKLÁM akármi leszek, nyolc hónap után azonban beláttam, hogy nem vagyok kifejezetten kompatibilis a multik világával . Így 2004-ben elkezdtem hivatalosan is angoltanárként dolgozni, ami a mai napig tart. Viszont azt is éreztem, hogy befejezetlen ügyem van: nagyon régóta szerettem volna saját beszélgetős műsort és ebben valahogy közvetve Amerikának is szerepe volt: létrejött a Riporta és életemben először egy riporteri tevékenységem nemcsak pár hónapig tartott.

És talán már nem félek annyira attól sem, hogy az az űrrepülő egyszer tényleg felszáll.